Konferenciák

Szeptember 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Átadtuk az idei díjakat az informatikai oktatásban élen járó egyetemi oktatóknak és középiskolai tanárcsapatoknak

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar adjunktusa, dr. Tornai Kálmán kapta Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) által kiírt Év Informatikai Oktatója pályázatának ösztöndíját. A Szövetség idén első alkalommal a középiskoláknak is pályázatot hirdetett. A Scientific Games Díj– Az év tanári csapata a digitalizációért 2 millió forint díjjal járó pályázatot a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanári csapatának ítélte a zsűri. A Szövetség 1 millió forintos különdíjjal ismerte el a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma csapatának munkáját.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen adták át a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége által tizenhat éve alapított Év Informatikai Oktatója pályázat, valamint a Szövetség által idén először meghirdetett Scientific Games – Az év tanári csapata a digitalizációért pályázat díjait.

A VISZ kiemelt feladatának tartja az informatikusképzés színvonalának emelését, melyet 2002. óta segít az Év Informatikai Oktatója elismeréssel ösztöndíj formájában. Az ösztöndíjjal azokra a felsőoktatásban dolgozó oktatókra kívánja felhívni a figyelmet a Szövetség, akik folyamatosan kiemelkedő munkát végeznek intézményükben. Az ösztöndíjat a Szövetség ítéli oda egy független zsűri javaslata alapján. Az elmúlt években kiemelt értékelési szempont volt az intézmény hallgatói és az ipar közti élő kapcsolat erősítése, valamint a tehetséggondozás.

A díjra nem közvetlenül az oktatók, hanem az őket foglalkoztató intézmények pályázhattak. Minden olyan magyarországi felsőfokú oktatási intézmény javasolhatta oktatóját a díjra, melyben a rendszeresített informatikusképzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg.

Idén a díjat és az azzal járó 500 000 forintos ösztöndíjat Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar adjunktusa, dr. Tornai Kálmán kapta. A fiatal szakember az egyetemi munkája mellett nagy energiákat fektet arra is, hogy a középiskolás korosztályból minél több diákot nyerjen meg az informatikus szakmának.

Idén első alkalommal írt ki pályázatot középfokú oktatási intézmények tanárcsapatainak. A Scientific Games – Az év tanári csapata a digitalizációért pályázatra olyan középfokú oktatási intézmények jelentkezhettek, melyekben a digitalizációs szemlélet túllépett az informatikai oktatás keretein, és szerves részévé vált mind a humán, mind a természettudományos, mind a szakmai tárgyak oktatásának. Ezt az elvet a pályázó intézményeknek legalább három tantárgyban kellett érvényesíteniük az elmúlt két évben.

A VISZ által felkért zsűri a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium pályázatát találta a legjobbnak, így ők nyerték el a Scientific Games Kft. által felajánlott 2 millió forintot. A csapat tagjai: Oláh Tibor intézményvezető-helyettes, informatika tanár, Molnárné Kövér Ibolya, az Ember és Társadalom munkaközösség vezetője, történelem-földrajz tanár, Németi Edit, a Természettudományok munkaközösség vezetője, fizika-kémia tanár, Oláhné Flinta Marianna, az Informatika munkaközösség vezetője, matematika-informatika tanár, dr. Nagy Attila biológia-földrajz tanár, valamint Magi Csaba történelem- mozgóképismeret és média tanár.

A zsűri elsősorban az iskolai oktatás digitalizációjának átfogó koncepcióját, valamint a gimnáziumban folyó munka modellként való alkalmazhatóságát emelte ki a pályázat legfőbb erényeként.

A zsűri javaslatára a Szövetség 1 millió forinttal járó különdíjjal ismerte el a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakgimnáziuma csapatának munkáját. A tanárcsapat tagjai: Csongrádi Tamás (informatika, történelem), Gacsó Viktória (történelem, társadalomismeret és etika, angol), Pusztai Andrea (közgazdaságtan).

További információk:

Fainné Lacsny Éva
ügyvezető titkár
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
mobil: +36 70 389 5719
www.mvisz.hu

A Magyarországi Vezető Informatikus Szövetségéről
A VISZ a magyarországi nagyvállalatok informatikai felső vezetőit tömörítő nonprofit egyesület, amely immár tizenhét éve támogatja a hazai CIO-k munkáját. Részt vesz az informatikai szektor szereplői közti érdekegyeztetésben. Kiemelt feladatának tekinti a szakmai utánpótlás-nevelést a felsőoktatásban és a közoktatásban egyaránt. A legfiatalabb iskolás korosztálynak rendszeresen szervez programozói táborokat, melyekben eddig több száz diákot oktattak programozási alapfogásokra és az algoritmikus gondolkodásra.

Az Év Informatikai Oktatója díjról
A díjat 2002-ben alapította a Vezető Informatikusok Szövetsége olyan magyarországi működésre bejegyzett, érvényes működési engedéllyel rendelkező felsőfokú oktatási intézmények részére, amelyekben a rendszeresített informatikusképzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg. A díjra az intézmény jelölheti két oktatóját, melyhez mellékelnie kell a jelöltek szakmai munkáját bemutató pályázati anyagot. A VISZ által felkért zsűri a pályamunkák és a jelöltek személyes meghallgatása alapján tesz javaslatot a Szövetség elnökségének a díjazott oktatóra. A díjat elnyerő oktató 500 000 forint, egy összegben folyósítandó ösztöndíjban részesül. A zsűri tagjai 2016-ban: a zsűri elnöke Takács Tibor, a VISZ elnöke, Dervenkár István a Bitport.hu főszerkesztő-je, Dömölki Bálint matematikus, Havass Miklós, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja, Mester Sándor a Project/029 B2B üzletágvezetője, a Computerworld lapigazgatója, Sziebig Andrea, az IT Business főszerkesztője, Turmezey László, a CEU oktatója.

Scientific Games – Az év tanári csapata a digitalizációért díjról
A díjat 2016-ban alapította a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége és a Scientific Games Kft., hogy támogassák a középfokú oktatási intézményekben az oktatás digitalizációját, a korszerű oktatási formák és módszertanok bevezetését, terjesztését, új modellek kialakítását. A pályázaton olyan intézmények indulhatnak, melyek legalább három tantárgy oktatásához használnak új, digitalizációs szemléletnek megfelelő, korszerű oktatási módszerek, segédanyagokat. A VISZ által felkért zsűri a pályamunkák és a jelöltek személyes meghallgatása alapján tesz javaslatot a Szövetség elnökségének a díjazott oktatóra. A díjat elnyerő oktató iskola 2 millió forint, egy összegben folyósítandó ösztöndíjban részesül.
A zsűri tagjai 2016-ban:
a zsűri elnöke Takács Tibor, a VISZ elnöke, Dervenkár István, a Bitport.hu főszerkesztője, Gazdag Ferenc, a Magyar Államkincstár IT elnöki tanácsadója, Havass Miklós, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja, Kerékfy Pál egyetemi oktató, a VISZ tiszteletbeli tagja, Kósa Judit, Kertvárosi Általános Iskola, természetismeret-informatika szakos tanára, Mester Sándor, a Project/029 B2B üzletágvezetője, a Computerworld lapigazgatója, Nagyné Agárdi Györgyi, az Allianz Hungária Zrt. CIO-ja, a VISZ elnökségi tagja.